2011
máj 2

Az előzőekben szó esett a prezi.com egyik nagy veszélyforrásáról, a túlanimálásról.

A rossz helyen, indokolatlanul használt forgatásokba és zoom-olásokba a közönség előbb-utóbb beleszédül és meg is unja azokat. Ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy minek mi a jelentése a programon vagy egy adott prezentáción belül. Természetesen az alábbiakban leírtak nem kőbe vésett szabályok, azoktól indokolt esetben el lehet, sőt el is kell térni.

  1. Zoom-olás: A nagyítás-kicsinyítés a rész és az egész egyszerre, összefüggéseiben történő megmutatásának az eszköze. Tehát zoom-olni akkor érdemes, amikor a főgondolatnak egy részletét, egy alpontját akarjuk kifejteni. Tovább »
2011
ápr 26

Tapasztalatból tudom, hogy sokaknak okoz problémát, hogy a megfogalmazott gondolataikat megfelelő vizuális formába öntsék a Powerpoint segítségével, mert nincs rá idő  vagy nincs meg hozzá a megfelelő tudásuk és nem is akarnak ezzel foglalkozni. (ennek egyik lehetséges megoldásáról már írtunk korábban egy a template-ekről szóló sorozatban)

A Visualbee nevű szovfter alapgondolata az volt kezelje mindkét problémát. A múlt héten kipróbáltam én is és egyértelműen pozitívak a tapasztalataim, bátran ajánlom mindenkinek.

Hogyan működik?

A program egy online adatbázis segítségével template-eket ajánl fel a már meglévő prezentációnkhoz, így egy gombnyomással érhetünk el profi kinézetet, mint a mellékelt kép is mutatja. Ez leveszi az időigényes és néha stresszes alakítgatás terheit a vállunkról, a prezentáció mégis úgy néz ki, mintha designer csinálta volna. Tovább »

prezi.com II.: Veszélyek

Beküldve 2011.04.19
2011
ápr 19

Ma folytatom a prezi.com-os sorozatot. Még mindig nem a trükkökkel és fogásokkal. Ez alkalommal a veszélyekre hívom fel a figyelmet, remélem ez segít elkerülni a nagyobb kellemetlenségeket már az elején.

Örvendetes látni, hogy egyre többen próbálkoznak a Prezi-vel. Sajnos a végeredmény szintekkel rosszabb, mint a sokat ostorozott Powerpoint esetében. A következőkben megpróbáltam összeszedni azokat a hibákat, melyeket leggyakrabban tapasztalok.

1. Gondolkodás from Powerpoint: A korábban megtanult tudásunkat gyakran valós transzformáció nélkül kezdjük el az új programban használni. Vagyis megint lesznek teleírt oldalak, zsúfolt “diák” stb. Az eredmény sokszor egy “pörgős-zoomolós” powerpoint, ahol az egyéb értékekkel bíró Prezi egy szebben animált ppt-vé értéktelenedik le. Láttam már olyat is, hogy valaki az elkészült ppt diákat rakta át prezibe és azokat bűvészkedte, forgatta. Tovább »

Szavazóegér a Powerpointban?

Beküldve 2011.04.11
2011
ápr 11

Több egérrel szavazni egy Powerpoint prezentáción keresztül?  Létezik ilyen? Mire használható?

Mouse Mischief egy ingyenes Microsoft szoftver, amely beépülve az Office PowerPoint prezentációjába lehetővé teszi a trénerek/tanárok számára, hogy interaktív bemutatókat készítsenek. A beépülő program egy olyan ingyenes interaktív feladatkészítő modul, amellyel szórakoztatóvá válik a tesztkészítés és feladat kiértékelés is. A tesztkészítő a PowerPoint kiegészítője és segítségével minden diákot/résztvevőt egyszerre vonhatunk be az óra/tréning menetébe…

A rendszer működtetéséhez mindössze egerekre van szükség, mert a program ingyenes. A legolcsóbb távegerek 2000 forint körül vannak, vagyis egy 10 fős csapat esetében 20.000 forintos beruházásról beszélünk és máris van egy szavazó modulunk a ppt prezentációnkba.

Hogyan használható? Tovább »

2011
márc 4

Köszönhetően egy kedves olvasónk segítségének folytatni tudom a sorozatot egy újabb ábra elemzésével. Akit érdekel a teljes prezentáció anyaga, az elérheti itt.

A most röviden elemzésre kerülő ábra az előzőt közvetlenül előzte meg.

Első ránézésre (a képre kattintva nagyobb méretben is látható):

  • Zavaró a narancssárga szín túlsúlya
  • Nehezen értelmezhető a cím
  • Vibráló a kék/piros színkombináció
  • Nehezen olvashatók az apró betűk
  • Kézzel összerakott a piramis
  • Nem látható a tiszta üzenet, mit akar mondani az előadó
  • Összességében nem értelmezhető az üzenet és azt nem erősíti a vizualizáció :-(

A „makro kép” után nézzük meg tüzetesebben, pixelről-pixelre a a mellékelt diát: Tovább »

2011
márc 2

Az utóbbi időkben távol áll tőlem a politika, időm javát a szakmai karrierem építése teszi ki. A Széll Kálmán terv tegnapi bemutatója mellett – mint prezentációs szakértő – nem sétálhatok el csendben.

.

Sajnos az egész anyagot nem tudtam megszerezni, de a mellékelt képen látható diát szeretném egy kicsit körbejárni.

Első ránézésre (a képre kattintva nagyobb méretben is látható):

  • az egész oldal óriási káoszt mutat; nem látszik rajta a rendezőelv, sem a kommunikáció tisztasága.
  • nem érzékelhető a dia által közvetíteni kívánt üzenet, sem az, hogy mit is akar nekünk mondani az előadó? Pontosabban annyira sok az üzenet, hogy kioltják egymást.
  • a színek nagyon semlegesek (és rossz kontrasztúak), nem keltenek pozitív érzéseket.
  • a vizualizáció teljességgel átgondolatlan.
  • számomra a dián egyszerre megjeleníteni kívánt gondolat túl sok
  • összességében megállípatható, hogy nem mutat átgondoltságot, tudatosságot, profizmust.

A „makro kép” után nézzük meg tüzetesebben, pixelről-pixelre a a mellékelt diát:

Tovább »

2011
feb 26

Nem túl régen részt vettem egy szakmai konferencián. Az előadók nem mindig tartották a kereteket, ezért már az elején nem kis mértékű csúszás következett be. Aztán jött az első szünet. És egyben az első lehetőség arra, hogy keretek között tartsuk az időt. Sajnos nem sikerült. Bemondták, hogy 20 perc szünet, de a résztvevőknek nem volt mihez kötni a szünet végét, így fáradtságos munkával kellett őket beterelgetni. Ez 260 embernél nem kicsiny feladat.

Színházban ez ügye egyszerű, mert ott a becsöngetés, de mit tegyünk egy konferencia szervezőjeként?

Na erre találták ki a Powerpoint alapú visszaszámlálókat.

A szünet kezdetén kivetítjük a 15 perces visszaszámlálót és mindenki PONTOSAN fogja tudni mikor kezdődik újra az előadás.

A következő linkekről letölthettek néhány ilyen időzítőt:

POWERPOINT TIMER

Akinek pedig még ez sem elég, az üsse be a keresőjébe:” Powerpoint countdown timer”.

dr. Z

Képek II.: Mitől jó egy kép?

Beküldve 2010.10.19
2010
okt 19

Aki mostanában olvasott prezentációs szakkönyvet (Slide:ology, Presentation Zen, Design) biztosan elhatározta már életében, hogy jobb képeket fog használni az előadásaiban. De mitől “jobb” egy kép? Folytatva a képek használatáról írt cikksorozatomat (Képek I.: a forrásokról), a mai napon a képek kiválasztásának, használatának legfontosabb elveit és szabályait nézzük meg.

.

Mitől jobb?

Egyre többen használnak stockphoto állományokat (lsd előző cikk), ahol jó felbontású, méretarányos, jól komponált képeket találunk. Ez elsőre elégnek is tűnik. Ha azonban a Powerpoint oldalráról nézzük, akkor két újabb szempont kerül elő, ami igazán “jobb”-á tesz az előadásokat. Ezek a következők:

  1. Képrelevancia: A felrakott kép valóban segíti/erősíti a tervezett üzeneteidet?
  2. Képegyediség: Észreveszi a közönség a képet? Kiemelkedik valahogyan? Vonza a tekintetet?  Tovább »

Az adatok szépek

Beküldve 2010.10.01
2010
okt 1

Egy jó kép felér ezer szóval.  Hangzik a híres mondás. Az éremnek azonban van sötét oldala is. Egy rossz kép ezer szót kiállt feléd.

Az internet rohamos terjedése lehetővé teszi számunkra, hogy óriási mennyiségben találjunk információkat. Ezeket azonban képpé kell formálnunk ahhoz, hogy ne nyomjon agyon minket. A módszernek van szakmai neve is ADAT VIZUALIZÁCIÓ.

Az érthetőség megteremtéséhez szükséges a nyers adatokat átdolgozva, csoportosítva összehasonlíthatóbbá tenni. Ez a legfontosabb feladata az adatvizualizációnak. David McCandless: Az adatvizualizáció szépsége című angol nyelvű TED előadása erre mutat szép példákat. Az előadás megnézhető itt.

Dr.z

Gerinctelenül :-)

Beküldve 2010.09.27
2010
szept 27

Biztosan Ti is találkoztatok már azzal a jelenséggel, amikor meghallgattok egy előadást és utána átgondolva volt egy nehezen megfogható hiányérzetetek. Miről is szólt ez az előadás? Mit is akart mondani az előadó? Milyen úton haladtunk?

Ezeknél az előadásoknál furcsává válik az előadás “test”-e,  olyan szétfolyós biomassza lesz. Kicsit mögé nézve azt mondhatjuk nincs GERINCE az előadásnak. Márpedig a fejlettebb létformáknak alapja a gerinc megléte.

A prezentációk esetében ez a gerinc a prezentáció KULCS üzenete. Ez tartja az egész felépítményt, ha ez nincs, akkor nem lesz tartása. Ennek egyértelműnek, tisztának és szerintem legfőképpen egyszerűnek kell lennie. A javaslatom mindenkinek, aki előad, hogy mindig írja le magának, mit akar eljuttatni a hallgatósághoz, mint kulcsüzenet.

És akkor építkezzünk tovább. Ha megvan a gerinc, akkor jöhetnek a bordák. Ez nem más, mint a kulcsüzenetet alátámasztó üzenetek, melyek gyakran érveket, meggyőző tényeket takarnak. A bordáknak kapcsolódnia kell a gerincoszlophoz, lehetőleg szabályosan, jól felépítetten. Így van ez a érvek esetében is. Ha az egyik érv hiányzik vagy nem jó, akkor még nem dől össze a rendszer – nem úgy, mint a kulcsüzenetek (gerinc) esetében.

És mi a szerepe a húsnak, vérnek? Tovább »

« Prev - Next »