2012
máj 10

…..Éppen félév végi leadáshoz készülök a BME Építészmérnöki Karon a Komplex nevű tárgyból. A neve elég kifejező, a feladat, hogy meg kell tervezni egy saját épületet megjelenéssel, statikával, szigetelésekkel, a kivitelezést és a gépészetet is szem előtt tartva, végül az egészet prezentálni kell egy valahány tagú zsűri előtt.


…..Az ember azt hinné, hogy egy építész ösztönösen jól tudja bemutatni az épületét – hiszen a tervezés során már maga az előadás is megszületik. Ha megvan az épület koncepciója, megvan az előadás üzenete, ha megvan a terv grafikája, megvan a bemutató vizualizációja. Tovább »

Prezentációs Btk.

Beküldve 2012.04.22
2012
ápr 22

Régóta vagyok elszenvedője a prezentációs bűncselekményeknek, sok millió polgártársaimmal egyetemben. Meguntam. Változtatnunk kell. Szóval elkezdtem írni egy jogszabályrendszert. ……………..és várom minden áldozat segítségét, jelentkezését akivel szemben követtek már el prezentációs bűncselekményt.

Nézzük akkor az egyes cselekményeket.:-)

.

1.§  Információ túladagolás: Aki egy a rövid távú memória számára befogadhatatlan mennyiségű információt (4-6 infó/dia) megkísérel rövid idő alatt a hallgatósága számára átadni, az az “információ túladagolás” bűncselekményét követi el. Súlyosabban minősül a cselekmény, ha az elkövető Tovább »

Hétköznapi fogások VII.: FREEZE

Beküldve 2012.04.07
2012
ápr 7

A projektorok részét képezik az életünknek, de csak mint szürke eminenciások. Akkor vesszük őket észre, amikor gond van velük. Ennek következtében nem is tudjuk kihasználni minden előnyüket. Pedig van egy olyan fogás, amit én napi szinten használok a projektorok kapcsán.

FREEZE?

A legtöbb projektor-távirányítóján szerepel egy FREEZE feliratú gomb. Ez a legfőbb oka, hogy minden esetben kérem a távirányítót is a projektorhoz.

A gombot megnyomva lefagyaszthatjuk a képernyőt. Ekkor a legutolsó kép marad ott addig, amíg nem nyomjuk meg újra a gombot. Olyan mintha lefényképezné a képernyőt.

Mire tudom használni? Tovább »

2012
márc 29

A következő pár bejegyzésben egy fontos és mégsem eléggé birtokolt prezentációs mikro-technikát veszünk górcső alá. Sajnos nincs jó magyar fordítása az “elevator speech” kifejezésnek. A szó szerinti “lift-beszéd”-del pedig abszolút nem vagyok elégedett.

.

Hol használjuk? Miért fontos?

Az üzleti életben  nagyon gyakran kell röviden, de figyelemfelkeltően bemutatkoznunk. Legyen szó tárgyalásról, konferenciáról vagy egy egyszerű vacsoráról. Tudjuk, hogy az első 30-60 másodpercben sok minden eldől, néha súlyos milliók. Van, aki jobb ebben a műfajban és valaki azt mondja nagyon gyenge. Pedig szerintem összesen két tényezőn múlik a siker. Az első a tudatosság (felkészülés) a második pedig a rutin. Mindkettő fejleszthető, nincsenek bennük születési előjogok. Számomra az adja a téma egyik aktualitását, hogy elkezdtem dolgozni a BNI nevű üzleti klubbal, ahol minden héten én is be kell, hogy mutassam a cégemet/magamat  60 másodpercben. Eleinte nehéz volt, de jó érzés látnom a saját fejlődésemet. Végül elkezdtem élvezni és másokat is tanítani a témában. Tovább »

Mitől jó egy cég prezentáció?

Beküldve 2012.01.31
2012
jan 31

Az üzleti kommunikáció egyik gyakori eszköze a cég prezentáció, amikor a vállalatunkról adunk elő idegeneknek. Nem könnyű műfaj, ráadásul sokszor komoly tétje is van. Érdemes átgondolnunk, hogyan tudjuk a maximumot kihozni belőle. A következő pár sorban számba vesszük  a jó “cégprezi” sikerkritériumait, néhány ötletet, tippet.

Mi a cél?

Ha céges előadásra készülünk, akkor minden esetben gondoljuk át – sőt javaslom írjuk le – mi a célunk pontosan. Ha már kész az előadás, akkor lapozzuk át újra, hogy vajon megfelel-e a leírt céloknak. Milyen céljaink lehetnek?

  • meggyőzés: Szerintem minden cégprezinek ez az elsődleges célja. Meggyőzni, hogy a mi  termékünk a legjobb, meggyőzni, hogy mi vagyunk a legtapasztaltabbak, hogy valamit csak tőlünk kaphat meg a hallgató és még lehetne hosszan sorolni. Ezekben a témákban a hit, a lelkesedés, a hitelesség megmutatása kell, hogy vezessen minket. Sokszor a “hogyan” és nem a “mit” a hangsúly. Tovább »
2012
jan 22

Azt hittem, hogy teremberendezésben már nincs új a nap alatt. A múlt héten azonban kellemesen kellett csalódnom.

Egyik ügyfelem éppen évzáró-nyitó prezire készül Prezi-ben. Érdekes projekt, mert egy adatokkal is megspékelt előadást kell áttenni Prezibe úgy, hogy a Prezi erősségeit is ki tudjuk használni. Éppen átbeszéltük a helyszínt, amikor találkoztam egy nagyon eredeti és hatékony megoldással.

Mi a lényege?

Az előadó a terem közepén beszél, 360 fokban körben forogva. Tovább »

SZÓ prezentáció :-)

Beküldve 2012.01.15
2012
jan 15

Mr. Takahashi programozó. Egyszer felkérték, hogy tartson előadást egy konferencián. Takahashi sosem használt Powerpointot és bármi hasonló programot, csupán szövegeket írt. Nem is vágyott a hírnévre. Ő csak meg akarta úszni, ezért átgondolta mit is tehetne. Végül valami újat és egyedit alkotott.

.

Mit is csinált?

Takahashi csupán szövegeket rakott a diákra. Szokványos szavakat, de hatalmas betűkkel. Az volt a célja, hogy biztosan csak szavakat használjon, hosszú mondatok helyett. Egy oldal maximum 10 betűvel, teljesen kitöltve azt. A hatás meglepő volt. Az embereket teljesen elbűvölte a prezentációja. A következő hónapokban rohamosan terjedt a módszer Japánban és megőrizve a szerény programozó nevét, Takahashi-módszerként vált ismertté. Tovább »

Magvas gondolatok 3 percben

Beküldve 2011.12.29
2011
dec 29

Derek Sivers előadását először egy TED-es “3 perces” kapcsán láttam, mely arról szól, hogyan alakulnak ki a mozgalmak. A minap két másik gyöngyszemmel is találkoztam tőle.

Ha van 3*3 percetek, nézzétek meg mindhármat.

.

HOW TO START A MOVEMENT

.

KEEP YOU GOALS TO YOURSELF (nekem tetszik az alapgondolat)

.

WEIRD OR JUST DIFFERENT (nekem különösen tetszett az 1:47-nél lévő példa)

.

DR. Z

Emberek IV.: Benkő Vilmos

Beküldve 2011.11.05
2011
nov 5

A mai napon egy igazán inspiráló embert szeretnék bemutatni Nektek, Benkő Vilmost. Sok szempontból érdekes  volt vele találkozni. Készültem az interjúra. Előre összeírtam a kérdéseimet, de végül elő sem vettem őket. Nem interjú volt, hanem szervesen és gyorsan fejlődő beszélgetés, ezerféle irányban. Hatott rám. Megerősítette a terveimet, lendületet adott nekem a következő hónapokra. Ez már Önmagában érték számomra :-)

A fentiek miatt el fogok térni a korábbi módszereimtől. Időnként maradok továbbra is a hagyományos a kérdés-felelekekben, időnként csak leírok tényeket, máskor pedig csak érzéseket. Kezdjük hát.

Miért őt választottam a riport alanyául? Mit tett/tesz a hazai előadói kultúráért?

Amit a kiválasztásakor tudtam róla (és ez sem kevés):

  • A hazai Toastmasters Club alapítója, mely ma is sikeresen működik (www.budapesttoasmasters.org)
  • A TEDxDanubia egyik inspirátora, előadója (magam is lelkes résztvevője vagyok ezeknek az eseményeknek)
  • Hazai képzések oktatója (pl. ezabeszéd.hu)
  • A RÁK egyik legyőzője (8 éves korában) Tovább »

Gyakran hallom képzéseken, hogy “erre már abszolút nincs időm“. Ilyenkor mindig beugrik a gondolat, hogy össze kellene már szednem azokat az eszközöket és módszereket, melyekkel időt lehet nyerni a prezentációk készítése, előadása során. Természetesen szívesen veszem majd bárkinek a kiegészítéseit a témában :-) Kezdjünk is bele, hogy ne veszítsünk időt.

Előkészítés:

  • A gondolat ereje: Fontos tudnunk, hogy a prezentáció készítése nem akkor kezdődik, amikor megnyitjuk a Powerpointot. Én napokkal előtte ízlelgetem a gondolatokat, gyakran a kocsiban vagy tömegközlekedésen ülve. Ha valami beugrik, akkor azonnal feldobom egy cetlire. Ezzel sok időt takarítok meg, mert mikor fizikálisan is belekezdek, akkor gördülékenyebb a munka.
  • Közös munka: Gyakran tapasztalom, hogy egy 20 perces meeting vagy egy gyors telefon valamelyik kreatív kollégámnak megadja az alaplendületet és sokszor új ötletet vagy csak más megvilágítást hoz. Ne akarjátok egyedül megváltani a világot.
  • Előre megadott formátum v. minta: Speciális helyzet, amikor több anyagból áll össze a prezentáció. Ilyenkor fontos, hogy mindenki előre megkapja az elvárt formátumot, mert akkor nem fog órákat elvenni az egységesítés. (Zárójelben jegyzem meg, hogy egy jó template mindig sokat segít a profi megjelenésben, hogy ne kelljen sokat formázni) Tovább »

Next »