2011
szept 24

Hát igencsak változatos időjárást mutatott a mai TEDx konferencia. Voltak felhők, ragyogó napsütés és pár kellemetlen villám is.

Kezdjük a villámokkal. A technikai háttér elképesztően katasztrófális volt, pedig márciusban minden tip-top volt. Nem tudom a szervezők mennyire voltak ludasak, de az előadók megcserélésétől, a nem működő hangszeren át, egészen a rosszként berakott zenéig mindent láttunk. De Nyisztor Ilona belépő zenéje is belevágott Mányai Csaba utolsó mondataiba. Persze az egész a regisztrációnál indult, ahol a hosszú sorban állás miatt hallottam pár morgó hangot, megjegyzem jogosan. (ezt jövőre pörgősebben kell csinálni)

Összefoglalva, kellemetlenül csapkodtak néha a villámok, de szerencsére nem találtak el komoly dolgot.

Folytassuk a felhőkkel. Tovább »

Shaker és prezentáció

Beküldve 2011.09.23
2011
szept 23

Ma este átfutottam a holnapi TEDx előadói névsorát. Megakadt a szemem Honti Pál bemutatkozásának egy mondatán: Részt vett a Shaker online prezentációkészítő szoftver megvalósításában, amely 2003-ban New York-ban elnyerte a Flashforward Technical Merit díját.

Azonnal utánanéztem a programnak. Kicsit megdöbbentett, hogy egy 2003-as történetről beszélünk. Persze akkor még én sem foglalkoztam ilyen aktívan a prezentációkkal. A másik döbbenetem az volt, hogy egy flash alapú programról beszélünk. AZ igazi döbbenet azonban akkor jött el, amikor megnéztem az árakat. Az egyéves előfizetés 88 ezer forint. Ez komolyan befektetés manapság, főként a prezi.com árainak ismeretében.

Az oldalon van egy 15 napos regisztrációs lehetőség, úgyhogy a kipróbálás mellett töltöttem. A regisztrációs kód pár percen belül megvolt.

Elkezdtem használni. A belépés és az első lépések kicsit nehézkesek, persze lehet, hogy csak nekem :-) . A továbbiakról még beszámolok.

Pár gondolat a készítőktől…

Miért jött létre? Tovább »

Beszédes testek

Beküldve 2011.09.17
2011
szept 17

A testbeszéd ismerete két szempontból is kötelező anyag egy előadónak. Egyik oldalról a saját testünk hatékony menedzselése miatt, ami végigkísér az előadások alatt, de különösen az első pár percben lényeges. A testtartásunk, a gesztusaink, az arckifejezésünk szavak nélkül is nagyon árulkodnak, és a hallgatók ezeket a jelzéseket igazabbnak tartják, mint a kimondott szavakat.

A másik szempont, hogy képesek legyünk olvasni a hallgatóságunk non-verbális jelzéseit. A hallgatóink sokkal előbb mutatják, ha valami nem tetszik, ha valamin meglepődnek vagy csak egyszerűen fáznak. Ha képesek vagyunk ezt profin olvasni, akkor az előadásunk élő és reaktív lesz, képesek leszünk együtt gondolkodni a hallgatókkal, ami nagy mértékben garantálja a sikert.

.

Ennek a “tananyag”-nak az elsajátításában segít Joe Navarro könyve: A Beszédes testek. Joe nem tudományos kutató, tudását az életből szerezte, évtizedeken át FBI ügynökként dolgozott. A könyv olvasmányos formában, sok történettel és képpel tanítja meg mindazt, amire szükségünk van.

Az utolsó fejezet története nagyon megtetszett nekem, ezért egy részét szeretném megosztani: Tovább »

TEDx II. Téma és váz

Beküldve 2011.09.11
2011
szept 11

Közeledik a következő TEDx rendezvény. Ha még nem regisztráltál, akkor nincs még késő: jelentkezés. Szeptember 23-a maradjon üres a naptáradban. :-)

Most pedig folytatjuk sorozatunkat, mely a kulisszák mögött próbálja feltárni a TEDx titkait, pontosabban az aprólékos, fáradtságos munkát, ami 500 ember színvonalas szórakozásának, fejlődésének hátterében áll.

Az előző részben a célokat elemeztük ki. A mai nappal a témaválasztás és a logikai váz felépítésének érdekes kérdéseit járjuk körül. Révkalauzaim a mai nappal is Mánya Csaba és Szénási Zoltán voltak.

Téma:

Az adott konferencia témájának megtalálására nincsenek szabályok, de azért működnek alapelvek. A témának olyannak kell lennie, amely:

  • Izgalmas és rendelkezik aktualitással
  • Elég tágnak kell lennie, hogy minden beleférjen Tovább »

Konferencia: A 2. előadás titka

Beküldve 2011.09.08
2011
szept 8

Ma egy ügyfelemnél raktunk össze egy nagy, 150 fős céges prezentációt. Az előkészítés kérdései között megkérdeztem, hogy mikor fognak előadni. A válasz indított ennek a bejegyzésnek a megírásra.

A válasz a következő volt: Választhattunk, ezért mi leszünk a második előadó, mert az elsőről még sokan elkésnek, a másodiknál pedig még elég frissek.

Első gondolatom ennek kapcsán az volt, hogy melyek a ROSSZ helyek. Kettőt könnyű azonosítani.

Az első az utolsó előadás :-) . Főleg egy több napos konferencia esetében. Ilyenkor az előadónak mindent feljebb kell tekernie, hiszen a hallgatók már lélekben hazafelé utaznak.

A második klasszikusan nehéz rész az ebéd utáni előadás. Ez a leghálátlanabb. Ez esetben meg kell őket mozgatni, energiákat kell berakni a terembe. Kérdezni, mozogni, játszani a hangunkkal és folyamatosan figyelni a hallgatóságot, reagálni. Introvertáltaknak finom öngyilkosság és önbizalom csökkentés.

Aztán ott van az első előadás. Már tudjuk, hogy erről sokan elkésnek. Az előadónak ebben az esetben az egyik legnagyobb a felelőssége. Ő adja meg az alaphangot, ha ő unalmas, gyenge, akkor a többieknek is nehezebb lesz fenntartani a figyelmet.

Ez már konferenciaszervezőként is hasznosítható, hiszen a fentiekben meghatározott pontok a kritikusak az előadók kiválasztásánál.

Összefoglalva: Ha van lehetőségünk választani, akkor legyünk a 2. előadás. Ha nincs, akkor legyünk tisztában a nehezebb időpontokkal és készüljünk az itt felmerülő veszélyek elhárítására.

dr. Z

Pecha-kucha est 24.

Beküldve 2011.09.05
2011
szept 5

A Kortárs Építészeti Központ és a KOGART közös rendezvénye.

A FRISS 2011 kiállítás zárásaként megint Locsi-Fecsi este lesz. Az est előadói rövid, ütős és pörgős prezentációikban a kortárs művészetek térhasználati módjait járják körül.

Melyek a kortárs művészet új megjelenési lehetőségei (közösségi tér vs. intézményi közeg)? Hogyan kapcsolódik be egy foglaltház vagy romkocsma a kortárs művészet intézményrendszerébe? Milyen új helyszíneken tevékenykedik a kortárs művész, illetve hogyan használja fel itt szerzett tapasztalatait az alkotás folyamatában? Ezen kérdésfelvetések mentén mutatják be tevékenységüket fiatal alkotók, művészek, építészek és dizájnerek.

Infók:

2011. szeptember 16. péntek 20h
Kogart 1062 Budapest, Andrássy út 112. www.kogart.hu
Jegyár: 1500 Ft

Zenél: Trio Föld + Ávéd János