A jó történetmesélés kulcsa az üzenetek érdekes, emlékezetes előadásának, vagyis a sikeres prezentációknak. Annette Simmons könyve jól kiegésziti a  Heath fivérek hasonló témában írt művét, melyről már írtam a korábbiakban. (Made to stick) . A két mű együtt alkot egy egészet. Érdemes mindkettőt elolvasni.

Már a könyv első fejezete is sokatmondó: Hat történet, amit képesnek kell lenned jól elmesélni. Amióta elolvastam, sokat dolgoztam azon, hogyan tudom ezeket magamnak is jól megfogalmazni, sőt kollégáim is megtették ugyanezt. Az utóbbi pár hónap megmutatta számomra, hogy megéri.  Tisztább és hatékonyabb lett az üzleti kommunikációm. Mi is ez a hat történet?

  1. Ki vagyok én?
  2. Miért Én vagyok itt?
  3. “Jövőkép” történetek
  4. “Tanítás” történetek
  5. “Értékteremtő” történetek
  6. “Tudom mit gondolsz” történetek

Ebből az első kettő a legfontosabb. Amíg erre nem tudod a biztos választ, nem leszel hiteles. A módszerről sokat olvashatsz ebben a könyvben, további sok érdekes és tanulságos történet mellett.

Ha érdekel a téma más aspektusa is, akkor olvasd el egy korábbi bejegyzésemet a témában:

Dr. Z

A kérdés szekciók hiénái

Beküldve 2010.07.20
2010
júl 20

A kérdések rész sok előadó rettegett pontja a prezentációk kapcsán. Ennek egyik oka gyakran a kérdés-dominátorok jelenléte. Gyakran igazi hiénák, ha gyenge vagy megmarnak, ha kemény akkor elfutnak.

Honnan ismerhetők fel? Ők azok, akik:

  • válaszra újabb kérdéssel válaszolnak,
  • személyes beszélgetést kezdenek kialakítani az előadóval
  • hosszú személyes történeteket mondanak kérdések helyett, saját magukat helyezve előtérbe ezzel.

Miért probléma ezzel?

  • A velük foglalkozással könnyen elveszítheted a többi résztvevőt
  • Lehet, hogy fontos kérdésekre nem marad idő
  • Kikezdik a saját tekintélyedet is
  • Kellemetlen helyzetbe hozhatnak a kezelésük során

A következő néhány sor azt feszegeti, hogyan is lehet kezelni ezeket az embereket. Nézzük meg a leggyakoribb típusokat. Tovább »

A Harmadolás szabálya

Beküldve 2010.07.13
2010
júl 13

Egy attraktív, jól kinéző slide elkészítése nem szabadna, hogy túl sok munkát jelentsen, pedig néha így van. Gyakran érezzük, hogy egy grafikus vagy egy jó prezentációs szoftver biztosan kihúzna a csávából. Pedig ez nem így van.

Elég csupán néhány hasznos tanácsot követni illetve ellesni másoktól, mint ahogyan annyi mesterség esetében.  (én legalább is erre gyakran látok példát a sportban)

Ezen tanácsok egyik leghíresebbike a Harmadolás szabálya, amely segít a képek kiválasztásában, szerkesztésében, elhelyezésében a fotósoknak, grafikusoknak vagy bárkinek, aki vizualizációval foglalkozik.

Ebben a cikkben megtanuljuk:

  • Mit jelent a Harmadolási szabály?
  • Hogyan használják a fotósok, grafikusok?

Tovább »

2010
júl 12

PowerPoint has taken a hammering in the press in the last few months. The New York Times piece We Have Met the Enemy and He Is PowerPoint detailed the US Military’s blame game. “PowerPoint makes us stupid,” declared General James N. Mattis. And across the pond, the London Evening Standard article Why PowerPoint Makes Us Stupid gave Yale University information presentation guru Edward Tufte a forum for his emphatic take-no-prisoners declaration, “Power Corrupts. PowerPoint Corrupts Absolutely.”

Sound bites are good copy, and Tufte’s clever tweak of Lord Acton’s famous power dictum is a guaranteed way to get press coverage. But the subset of Lord Acton’s statement – “great men are almost always bad men” – doesn’t translate. If PowerPoint is a great tool – and it is – it’s only a “bad” tool because users fail on two to three fronts. They have limited knowledge of its capabilities, and they have poor ideas or poor presentation skills (or both).

the whole article

dr. Z

Szemkontaktus: Hogyan csináljuk?

Beküldve 2010.07.08
2010
júl 8

Az előző cikkben (Szemkontaktus a prezentáció fűszere) beszéltem a szemkontaktus használatának fontosságáról. Most bemutatom a legfontosabb fogásokat, szabályokat. Nézzük is akkor sorban.

Kerüld a táplálkozó madár effektust! (túl rövid)

A madarak táplálkozás közben idegesen kapkodják a fejüket, a veszélyt keresve. Ilyenkor csak ritkán látszik rajtuk nyugalom. Ez előadóként is igaz. Na ugráljunk másodpercenként. Ha egy-egy hallgatónak 3-4 másodperces szemkontaktus adunk, akkor ez stabilizálja a fejünket és a testünket is.

Ne legyen túl hosszú!

Fontos, hogy ne legyen a szemkontaktus olyan hosszú, hogy a hallgató elkezdi rosszul érezni magát. Lépj hallgatóról hallgatóra, de légy biztos benne, hogy elég volt a kontaktus a személyes kapcsolat kiépítéséhez.

A tartsd a szemkontaktust a mondat végéig!

A szemkontaktus tartásának egyik legfontosabb időpontja a mondat vége. Sajnos ez az a pont egyben, amikor a jegyzeteinkbe is szívesen belenézünk. Figyelj arra, hogy csak a mondat befejezése után nézz a bele a papírjaidba. Aztán nézz fel gyorsan és keress valakivel újra szemkontaktust.

A lehető legtöbb személynek! Tovább »

A 8-as betűméret halála

Beküldve 2010.07.05
2010
júl 5

Sokan megízlelték már a kellemetlen meglepetés keserű ízét, amikor a laptopon csodásan kinéző, jól olvasható prezentációnk a projektoron már közel sem mutat olyan jól. Sőt néha egészen katasztrofális a végeredmény.

Ez ellen sokféleképpen lehet védekezni. Íme néhány ötlet:

  1. Használjunk saját projektort! (ha van és engedik használni, mert egy konferencián ez esélytelen:-))
  2. Érkezzünk idejében (erről egy korábbi cikkemben írtam), akkor van időnk változtatni, ha kipróbáltuk és nem jó.
  3. Dolgozzunk template-tel, mert akkor gyorsan tudunk változtatni.
  4. Próbáljuk ki otthon! A nagyobb hibákat (pl. kontraszt) segít kiszűrni.

A minap éppen prezentációt auditáltam egy kedves ügyfelemnek és találkoztam a szokásos hibával: 8-as betűméret. Önmagában nem gond a laptopon, de kivetítve tuti bukás (kivéve ha egy kis teremben dolgozik valaki egy aránytalanul nagy projektorral). Tovább »

2010
júl 4

A szemkontaktus a prezentációkban olyan, mint a fűszer az ételekhez. Ha túl sok van belőle, akkor élvezhetetlen, ha túl kevés, akkor is. Meg kell találnunk tehát az egyensúlyt. Meglepő módon ennek a kulcsfontosságú testbeszéd elemnek nagyon szűk a hazai szakirodalma. Ezt a hiányt szeretném részben pótolni a mostani cikksorozattal.

Miért kell szemkontaktus? Mi van, ha nincs?

Képzeljük el a helyzetet, amikor első alkalommal találkozol valakivel és nem néz a szemedbe. Mit gondolsz róla?

  • Nem őszinte?
  • Nem érdeklem őt?
  • Kicsi az önbizalma?
  • Nincs tudása?
  • Nincs tapasztalata?
  • Nem bízik bennem?
  • Nem szeret engem?
  • Hazudik?
  • Arrogáns?
  • Félénk? Tovább »