2010
máj 31

Első hallásra igen perverznek tűnik a fenti mondat. Erre csak szódásüveg szemüveges tudósok lehetnek képesek társaiknak. PEDIG NEM. Saját szememmel és fülemmel győződtem meg a lehetetlenről :-)

Hans Rosling még 2007-ben előadott TED prezentációja ebben az értelemben maga a csoda (persze kell hozzá egy jófajta szoftver és egy jó előadó is :-) )

A következő videóban ezt bárki megnézheti – ráadásul magyar felirattal – köszönhetően Keresztesi Judit és Keresztesi Barbara önkéntes munkájának, akik a www.prezenter.hu oldalon osztanak meg értékes gondolatok a prezentálás fortélyairól. 

.

HANS ROSLING

.

dr. Z.

Akit pedig megihletett a sotfware az letöltheti innen.

Ha a mester blogja érdekel : Hans Rosling


Utálom a prezentációkat

Beküldve 2010.05.29
2010
máj 29

Ezzel a címmel jelent meg James Chaplin könyve magyarul. Az érdekes felütéssel rendelkező mű tartalmában sem kell csalódnunk. Pár gondolat a könyvből…..

.

A szakkönyv egyik nyitó-üzenete, hogy azért tartunk gyenge prezentációkat, mert az iskolában (egészen az egyetemig) úgy nőttünk fel, hogy fogalmazásokat kellett írnunk, vagy hasonlóan kellett vizsgáznunk. Mielőtt bagatellizálnánk ennek jelentőségét gondoljuk végig, hány évet jártunk iskolába (én kiszámoltam: közel van a 20 évhez :-( ). Aki fogalmazást ír vagy vizsgázik, az sok információt akar átadni, részletes akar lenni, klasszikus menetrendben gondolkozik. Na itt az igazi bökkenő!

Tovább »

2010
máj 27

Mesélj egy történetet! Mindenki emlékszik erre a mondatra gyermekkorunkból, amikor a szüleinket nyaggattuk. Biztosan a Te gyerekeid is könyörögnek neked. (vagy majd fognak) Pedig sztorit nem csak a gyerekek szeretnek hallgatni.

Az egész szórakoztatóipar a történetmesélésből él. A TV, a mozi, de még a sport is a történet mesélésről szól. A celebek és hírességek abból csinálják a nagy pénzeket, hogy sztorikat forgatnak maguk körül. Az emberek szeretik ezeket hallgatni és ezt díjazzák is.

A történetmesélés azóta velünk van, amióta az ősemberek körbeülték a tüzet a barlangban. Képzeld el azt a kihívást, amikor egy csapat éhes, rémült, remegő csoportnak kell mesélned. A történetek évezredek óta szórakoztatnak, oktatnak, izgatnak és ma is ugyanúgy bűvölnek el mindenkit, mint régen.

Miért fontos ez Nekem?

Ha a prezentációidban történeteket mesélsz, akkor ez meglátszik az eredményben is. Többet fogsz eladni, meggyőzőbb leszel, látványosan növekszik a hatékonyságod. A fentiek mellett jobban is fogod érezni magad, mert történetet mesélni mindig kényelmesebb, mint beszédet tartani.

Tovább »

Prezentációs audit és klinika

Beküldve 2010.05.25
2010
máj 25

Ma újraérezhettem a kellemes érzést, amit egy szobrász vagy festő érez, amikor elkezd dolgozni az anyaggal és valami létrejön a végén.. A prezentációk is ilyenek, elkezdjük gyúrni, gyúrni, díszíteni, formázni őket és a végén kijön egy egyedi, másokat is lelkesítő, üzeneteket közvetítő “műalkotás”.

Ma ezt tettük az egyik ügyfelemmel. Készülnek egy fontos prezentációra, hol bemutatják egy új terméküket felsővezetőknek. Első lépésben alaposan kielemeztük a helyzetet. Mi a prezentáció célja? Kik lesznek a résztvevők? Milyen a várható viselkedésük? Milyen hatásokkal menjenek majd el az előadásról? Mennyi idő lesz?

Aztán előadták a kész anyagot. Ezt elemezve nagyon sok hasznos  dolgot beszéltünk át a tartalomról, a vizualizációs trükkökről, a logikai ívről, a hatások keltéséről, a vállalati template-k szabályairól. 2-3 óra alatt annyit kaptak, mint egy átlag tréningrésztvevő 1-2 nap alatt. Ez jól mutatja a módszertan hatékonyságát. Fókuszált visszajelzések egy előadóra, egy témára. Az itt megszerzett ismeretek azonnal beépülnek magas motiváció mellett, hiszen nemsokára élesben is elő kell adni.

Persze addig még vannak további lépések…….. A szobornak már látszik az alakja, de a ruha apró ráncait még nem rajzoltuk meg.

dr. Z

Ps.: A cím két speciális szolgáltatás elnevezése.

Jerry Weissman: Presenting to Win

Beküldve 2010.05.23
2010
máj 23

Egy kis angol kedvcsináló, az egyik kedvenc könyvemhez.

The Big Idea

Thousands or even millions of presentations are given by business executives and entrepreneurs to attract investors, creditors and clients. If you are one of those people who need to get their ideas across to an audience, you must remember that every presentation you make is mission-critical.

This book shows you how to turn dry presentations into fascinating narratives that will captivate your target market. Learn how to focus your presentations to what matters most to the audience. Find out how to get your message across to get that much needed reaction and investment.

Tovább »

2010
máj 23

A legtöbb Powerpoint felhasználó folyamatosan keresi az útját a jobb és jobb anyagok készítésének, felhasználva a nagy „guruk” legfontosabb aranyszabályait. Ezek az elvek  sok területre adnak jó tanácsokat és sok helyen megtalálhatók az interneten és számos prezentációs könyvben. A legismertebb szabályok az alábbiak:

  • Soha ne használj „X” slide-nál többet a prezentációdban
  • Soha ne használj több bullet pointot, mint „X”
  • Soha ne használj minden oldalon bulletpointot
  • Soha ne használj több szót egy oldalon, mint „X”
  • A betűméreted, mindig legyen nagyobb, mint „X”
  • Mindig képeket használj clipart helyett

Sokan szeretnének jó prezentációkat tartani, ezért próbálják követni ezeket a szabályokat, elkerülni a „klasszikus” powerpointos hibákat. A szabályok követése azonban könnyen válik csapdává, hiszen azok egy-egy megfelelő helyzetben működnek jól. Ilyenkor éppen ezek a csapdák termelik ki a hatékonytalan prezentációkat. Tovább »

2010
máj 22

Óriási sikerrel robbant be tavaly a prezi.com a prezentációs piacra. Magyarok indították és világsiker lett belőle, ez nagyon örömteljes dolog. Persze a Microsoftnál sem alszanak a fejlesztők. Már jó ideje elérhető a PPTplex elnevezésű okos kis program, mely szintén zooming technológiát használ, de nem pörög olyan szédítően, mint a prezi.com.

A pptplex nem csupán arra lesz eszközünk, hogy zoom-effektusokat használjunk az egyes diák között és magukban a diákban is, hanem tartalmi csoportosítást is végrehajthatunk, ahol az egyes szekciók között is látványosan navigálhatunk

A program használatáról megnézhetsz egy kis felvételt itt.

Ha tetszik a dolog, akkor a programot letöltheted innen.

A pptPlex alkalmazás telepítését követően természetesen minden PowerPoint szerkesztési lehetőség megmarad, csupán a szalagon egy új menücsoport jelenik meg, ahol a pptPlex beállításokat lehet elvégezni.

Próbáljátok ki, érdekes és használható!

dr. Z.

2010
máj 19

Sok okos plug-in program készült már, melyek a Powerpoint használatát könnyítik.

Liveweb okossága, hogy segítségével egy frissülő html oldal (pl. egy weblap) helyezhető el a Powerpointba.

A program angol nyelvű, de a hazai (magyar nyelvű) verziókkal is működik.

A 2007-es verziót innen töltheted le: 2007

A korábbiakhoz alkalmasat innen: 2003

Tovább »

Template készítés 1.0

Beküldve 2010.05.18
2010
máj 18

Az előző cikkben beszéltem arról, hogy mi az oka annak, hogy a legtöbb vállalati template használhatatlan. Most megnézzük melyek a template készítés legfontosabb alapszabályai.

Alapelvek

  • Egyszerűség (ne legyenek fölösleges elemek)
  • SNR (signal to noise, minden ami “zaj” kerüljön le)
  • Olvashatóság (távolról és projektoron át)
  • Vizuális letisztultság

Ha jó céges  template-t akarunk készíteni, először is azokat vonjuk be, akik gyakran adnak elő a cégnél. Az ő tapasztalatuk sokat segíthet majd a jó és használható minta létrehozásában.

A template készítés alapja a PPT slide. Általában egy nyitó és egy belső oldalt készítenek el (a következő cikkben bemutatjuk majd, hogy ez miért nagyon kevés). A két oldal jelentősen eltér egymástól. A nyitó  szabályai kevésbé kötöttek, itt mindig több a vizuális elem, ezzel a jelenlegi cikkben nem foglalkozunk

Nézzük a belső oldalak szabályait:

Az ábra jól mutatja a slide legértékesebb helyeit. Javaslom, hogy ide ne kerüljenek fölösleges vizuális elemek, ne használjuk másra ezeket a területeket, mert azok rontják az érthetőséget, a tisztaságot.

A logo a fenti három helyre kerülhet. Mérete ne legyen túl nagy. Egy bizonyos méret felett, már kifejezetten agresszív is lehet. Én személy szerint a bal alsó logót a partnercégeknek tartom fenn (akiknek előadok)és a jobb felsőre javaslom saját logót.

Oldalszámok: A template része az oldalszám jelenléte is. Javasolt helye a logók számára fenntartott helyeket jelenti. Én jobb lent használom.

Karakterek: Fontos, hogy a template-en a megfelelő betűtípust és méretet használjuk. PPT-ben nem javasolt az ún. talpas (serif) betűtípusok használata, mert azok rontják az olvashatóságot. A címméreteket 28-44-es közé rakjuk és ne legyen vastagított (az megint az olvashatóságot rontja). A szövegméretek 20-28 között javasoltak.

Bulletpoint: Csak egyfélét használjunk,  és ne legyenek túl színesek.

Színek: Egyszerűsítsünk! 2-3 színnél ne használjunk többet és szerencsés, ha ezek is közel állnak egymáshoz. (egy rózsaszín, kék, sárga színhármassal nehéz dolgunk lesz :-) )

Grafikai elemek: Kerüljük a túlhasználatot. Ez nem a céges brossúra!

Hátterek: Én alapban fehér hátteret javaslok (elkerülve a finom háttérképeket, amik a projektoron láthatatlanok). Hosszabb prezentációknál szerencsés, ha van sötét hátteres is, mert az kevésbé fárasztó.

Következő rész: Megmutatjuk,hogyan néz ki egy profi template, ami nem két oldalból áll!

P.O.S.T-vázlat struktúra

Beküldve 2010.05.16
2010
máj 16

Szeretem a tréningeket, mert mindig tanulok valami újat trénerként is. Most pénteken tartottam egy “Adatok prezentálása” tréninget. Több résztvevő használta az angol nyelvű prezentációjának vázlataként a P.O.S.T rövidítést.Jobban megvizsgálva nagyon praktikus kis módszert ismertem meg. Javaslom hazai használatra is. De mit is takarnak a rövidítések?

Purpose: az előadás célja egyetlen mondatban

Outcome: Az előadás következménye, hatása a résztvevőkre (mit ismernek meg, mire lesznek képesek stb.

Structure: Az előadás alapfelépítése, kérdések helye stb.

Timing: Az előadás időkerete, időpontja

Nekem nagyon praktikus, akár egy template részeként (erről éppen most írok egy cikk sorozatot) is el tudom képzelni.

dr. Z

Next »